Az ”A mennybol érkeztem” trilógia második kötete beavatja az olvasót az osi sumár istenségek titkaiba.<br><br>A Kék Bolygó fokozatosan közeledett és megnott. Csökkent a távolság a bolygó és a repülogép között. Inanna lépteket hallott a háta mögött, és megfordult, majd meglátta Arurut. Aruru megjelenése kifejezetten vonzó volt: aranyszínu haja éles ellentétben állt a hatalmas, zöld szemével. Ennek ellenére a lány a szerény, visszafogott tónusú ruhákat szerette.– Inanna, hamarosan leszállunk – mondta lelkesen. – Alig várom, hogy odaérjünk a kolóniára!Aruru természeténél fogva optimista volt. Az urrepülogép fedélzetén töltött hosszú ido, és ráadásul zárt térben és ugyanabban a csapatban is, úgy tunt, még nem ment az idegeire. Ennek ellenére Inannának határozottan elege volt. Már nem bírta ugyanazokat az arcokat nézni. Elege volt az egyhangú ételbol, és mostanában még Dumuzid is idegesítette.A vörös hajú szépség egyre inkább úgy gondolta, hogy a következo száz, sot kétszáz évet a szokásos elonyöktol és kényelemtol mentesen kell a Földön töltenie. Inanna legbelül csodálta a nagynénjei lelkesedését. Úgy tunt, hogy már a hajón vannak, teljesen belefeledkeztek a közelgo kutatásban. És szüntelenül errol beszéltek. Inannának néha úgy tunt, hogy a nagynénjei egyszeruen a tudomány megszállottjai.– ...Már nincs sok hátra... – erosítette meg Inanna.Tekintetét Laharra és Ashnanre fordította, akik megjelentek a fülkében. Úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás: hajuk búzaszín, szemük szürke. Az idosebb, Ashnan szerette friss virágokból készült hajtukkel díszíteni a haját. A fiatalabb, Lahar szoke haját kissé bárányszarvra emlékeztetve, két tincsbe formázta a füle fölött. Inanna, bár még soha nem járt a Kék Bolygón, sokat hallott róla szüleitol, Enki nagyapjától és Utu bátyjától. Inanna már elore olyan elképzelést alkotott a Föld helyi lakosairól, mint primitív lényekrol. És azt feltételezte, hogy foglalkozásuk szerint Ashnan a gabona istennojének, Lahart pedig a szarvasmarha istennojének fogják nevezni. Végül is Ashnan növények tanulmányozásával és keresztezésével foglalkozott, Lahar pedig lelkesen tenyésztett új állatfajokat. Vörös haja miatt pedig magát Inannát is inkább a hajnal istennojeként fogják tisztelni. Inanna még nem tudta, mennyire prófétaiak lesznek a feltételezései. És hogy a mezopotámiai nok hennával festik be a hajukat, hogy vöröses árnyalatú legyen.Az anunnaki nok lelkesen beszéltek a tudományról, szerettek különféle nehezen kiejtheto szavakat használni. Inanna borzasztóan bosszús volt, különösen, amikor kitört az ikrek fékezhetetlen energiája.„Alig várom, hogy végre elhagyjam ezt a ketrecet! És szívok egy kis friss levegot...” – gondolta Inanna ingerülten. A lány azonban édesen mosolygott a nagynénjeire.Egy ido után Inanna türelme elnyerte méltó jutalmát – az „égi szekér” ereszkedni kezdett a Földre. A leszállóhely egy különlegesen erre a célra épített zikkurát tetején volt, a Tigris és az Eufrátesz folyók között. A közelben volt Uruk városa, és a zikkurátot biztonsági okokból magas kofal vette körül, mert a városlakók gyakran jöttek imádni azt a helyet, ahol az istenségek mennyei szekereken leszállnak a Földre. Néhány szerencsésnek még saját szemével is sikerült látnia az istenségeket.Az arany repülo korong felületén átjáró nyílt, és egy lépcso gördült ki könnyedén. Az égi utazók azon ereszkedtek le a zikkurat tetejére.<br><br>PUBLISHER: TEKTIME